Acélvilág

Az Acélvilág története

Sokan kérdezik így most megosztom az acélvilág múltját - és a jelent.

Jantik Csaba vagyok az Acél-Ász Kft. ügyvezetője és az acélvilág.hu weboldal tulajdonosa.

Több mint két évtizedes tapasztalattal rendelkezem lakatos szakma területen, hiszen 2000-2001 körül kezdtem "az ipart". Jómagam szakmunkásként dolgoztam alkalmazottként évekig, míg meg nem untam, hogy nincs tovább: nincs fejlődési lehetőség, nincs fizetésemelés, nincs semmi.

Így 2017-ben jutottam arra az elhatározásra, hogy soha többé nem akarok alkalmazott lenni.

Otthagytam az akkori cégemet és egyéni vállalkozó lettem. Mondják, hogy minden kezdet nehéz. Hát, az volt. Mindent egy lapra tettem fel. Egy olyan műhelyben kezdtem el dolgozni egymagam, aminek még az ajtaját is én csináltam a szerszámaim védelmében, hogy még másnap is tudjak dolgozni.

Egyedül kezdtem, de lássuk be, egyedül, segítség nélkül elég nehéz bármit is csinálni. Felvettem egy kollégát, akivel a mai napig együtt dolgozunk. Ő, mondhatjuk,hogy a jobb kezem.

Szóval már ketten voltunk. Dolgoztunk, folyamatosan jöttek a munkák és hamarosan már hárman voltunk. Beruháztam egy teherautóba, illetve gépekbe, hogy hatékonyabban tudjunk dolgozni.

Egy 80 m2-es műhelyben voltunk, melyet 2 év alatt kinőttünk és átköltöztünk egy 120 m2-esbe. Újabb gépek, még egy autó és + 1 fő. Ekkor már 5-en voltunk. Jelenleg is ez a létszám.

2020-ban költöztünk át egy 200 m2-es műhelybe. Már elég sok nagy teljesítményű géppel rendelkezünk, hogy minnél hatékonyabban tudjunk dolgozni.

Még vannak terveim a jövőre nézve fejlődés terén, de ez most így jó.

 
Az Acélvilág története - A kivitelezést általában hárman végezzük

A kivitelezést általában hárman végezzük

Egy nagyon ütőképes csapat áll mögöttem, akik hasonlóképpen gondolkodnak mint én, és minden munkát úgy csinálnak, mintha maguknak csinálnák.

Ezt látom is az Ügyfeleinken: egy dicsérő szó, egy mosoly, az elégedettség az arcokon - nekem ez a visszaigazolás, hogy jó úton járunk... 

...és még sokáig akarjuk ezt az ösvényt taposni.

Jantik Csaba
Ügyvezető, tulajdonos