Acélvilág

Munkáink: Kerítés és kapuk cseréje

Képekkel és videókkal szeretném bemutatni ezt az érdekes munkánkat.

Pest megyei Megrendelőnk rendkívül igényes családi házához készítettünk két darab kétszárnyú kertkaput, bejárati kertkaput és három elemből álló kerítést. Minden elem kovácsoltvasból készült.

A nyitólapon lévő összefoglaló videónk metál verzióját is szeretnénk megmutatni - végülis fémmel dolgozunk!

 

 

Első lépésben felmérjük a helyszínt és a Megrendelő ígényeit. Az elfogadott tervek alapján műhelyünkben gyártjuk le a kerítéselemeket, melyek utána a festő vagy tüzihorganyzó műhelybe kerülnek.

A helyszínen "már csak fel kell szerelni", de némi bonyodalom általában adódni szokott. Most sem történt másként, ennek ellenére egy munkanap alatt kiviteleztük a szerelést.

Az eredeti állapot

Ügyfelünk a meglévő, régi kerítéselemeit, kétszárnyú kapuját és kertkapuját cseréltette le. Ezeken a képeken a régi elemek láthatóak. A leszereléskor kifejezetten ügyelünk a minimális "károkozásra". A sarokcsiszló- vagy hegesztőgép nyomokat hagyott a vakolt falon, de tudni kell, hogy a ebben az esetben a fémmunka után a kerítés teljes vakolatcserét fog kapni. Ennek ellenére igyekeztünk óvatosan dolgozni.

 
Munkáink: Kerítés és kapuk cseréje - Az egyik, régi kétszárnyú kapu és a kertkapu.

Az egyik, régi kétszárnyú kapu és a kertkapu.

 
Munkáink: Kerítés és kapuk cseréje - Régi kerítéselem leszerelése

Régi kerítéselem leszerelése

 
Munkáink: Kerítés és kapuk cseréje - A feleslegessé vált anyagot az Ügyfél kérése szerint a helyszínen hagyjuk, vagy akár el is szállítjuk.

A feleslegessé vált anyagot az Ügyfél kérése szerint a helyszínen hagyjuk, vagy akár el is szállítjuk.

Előkészítés - váratlan kalandok!

Az eredeti zsanért, a kertkapu vasszerkezeteit és egyéb elemeket úgy távolítjuk el, hogy a későbbi vakolatcsere és festés esetén a szakembereknek már ne legyen útban.

Az új zsanérokat a betonba fúrjuk be és fém tiplikkel rögzítjük. Ezen a helyszínen azért húzódott el a munka, mert a kerítésoszlopban (a vakolat alatt) váratlanul acél zártszelvényt, sőt, tömör vasat találtunk.

Rögtönöznünk kellett: a betonba szerelt dübeles megoldás helyett kollégáimmal a meglévő vasszerkezetre hegesztettünk tőcsavarokat.

 
Munkáink: Kerítés és kapuk cseréje - A régi konzolok eltávolítása.

A régi konzolok eltávolítása.

 
Munkáink: Kerítés és kapuk cseréje - Meglévő elemek eltávolítása minimális károkozással.

Meglévő elemek eltávolítása minimális károkozással.

 
Munkáink: Kerítés és kapuk cseréje - Ide nem lesz jó a betonba szerelt dübel...

Ide nem lesz jó a betonba szerelt dübel...

 
Munkáink: Kerítés és kapuk cseréje - Hegesztésre van szükség

Hegesztésre van szükség

 
Munkáink: Kerítés és kapuk cseréje - A zsanér talpa már a helyén. A fémtiszta elemeket később feketére festettük.

A zsanér talpa már a helyén. A fémtiszta elemeket később feketére festettük.

Kétszárnyú kertkapu

A régi kertkapukat levágtuk és leakasztottuk, a régi és üzemen kívüli kapumozgató mechanika zavaró elemeit eltávolítottuk, majd a takarólemezét visszaigazítottuk. Az új kapumozgató már a helyén volt, munkánk befejeztével máris megérkezett a szakember, és estére már távirányítóval nyitható-zárható kapunak örülhetett az Ügyfél.

(Ebben az esetben a kapu-automatika felszerelését nem a mi partnerünk végezte, de igény esetén a motoros mozgatást is meg tudjuk tervezni és fel tudjuk szerelni).

A kapuk felszereléséhez használt zsanér állítható, így kollégáimmal pillanatok alatt vízszintbe és közös síkba hoztuk az elemeket, le-föl szerelgetés nélkül.

 
Munkáink: Kerítés és kapuk cseréje - Büszkék vagyunk munkáink pontosságára

Büszkék vagyunk munkáink pontosságára

 
Munkáink: Kerítés és kapuk cseréje - Négy nagy kapuszárnyból az egyik máris a helyén.

Négy nagy kapuszárnyból az egyik máris a helyén.

 
Munkáink: Kerítés és kapuk cseréje - 11. kép

 

 

Bejárati kertkapu

A kertkapu szerelésénél a kilincset és a kulccsal zárható zárszerkezetet is mi hozzuk, és ezek pontos beállítását is elvégezzük. A zárnyelveket fogadó méreteket akkus marógéppel igazítjuk addig, amíg pontosan nem működik. Az összes megmunkált felületet korrózióvédő festékkel javítjuk le.

 
Munkáink: Kerítés és kapuk cseréje - Zárszerkezet fogadó konzoljának igazítása marógéppel

Zárszerkezet fogadó konzoljának igazítása marógéppel

 

 
 
Munkáink: Kerítés és kapuk cseréje - 13. kép

Kerítéselemek

Ezen a helyszínen három kerítéselemet cseréltünk. Az elemek pár centiméterrel eltérő méretűek voltak, ezt figyelembe vettük a gyártásnál és a felszerelésnél is.

A kerítéselemeket betonragasztóval rögzített fülek tartják, a rögzítőcsavarok természetesen mindenütt műanyag védőkupakot kapnak.

 
Munkáink: Kerítés és kapuk cseréje - Ehhez a munkához (is) ketten kellünk, az elemek súlya miatt.

Ehhez a munkához (is) ketten kellünk, az elemek súlya miatt.

 
Munkáink: Kerítés és kapuk cseréje - Minden kovácsoltvas kerítéselem a megfelelő helyre kerül

Minden kovácsoltvas kerítéselem a megfelelő helyre kerül

 
Munkáink: Kerítés és kapuk cseréje - Mindhárom elem a helyén

Mindhárom elem a helyén

 
Munkáink: Kerítés és kapuk cseréje - 17. kép

 

 

Utómunkák

Az összes konzolt, csavart, illetve kapu- és kerítéselemet végignézzük esetleges sérülések, hibás festés és egyéb hibák után kutatva. Minden szükséges helyen a megfelelő anyaggal javítjuk vagy pótoljuk a korróziógátló (rozsdásodást gátló) bevonatot.

Minden csavarfej és anya a kerítéssel megegyező színű, műanyag védőkupakot kap.

Az összes kapuszárnyat, zárszerkezetet ellenőrizzük: a kapuk pontos hézaggal és egy síkban kell hogy záródjanak, minden elem vízszintben kell hogy legyen, a zárak pedig akadás de ugyanakkor lötyögés nélkül kell hogy működjenek.

 
Munkáink: Kerítés és kapuk cseréje - Az esetleges hibákat lejavítjuk

Az esetleges hibákat lejavítjuk

 
Munkáink: Kerítés és kapuk cseréje - Beállítjuk a pontos záródást és a vízszintet

Beállítjuk a pontos záródást és a vízszintet

A kész kerítés

Büszke vagyok kollégáimra, akik pontos és gyors munkájukkal lehetővé teszik, hogy a felmerülő nehézségek ellenére is egyetlen munkanap alatt egy ekkora kivitelezéssel készen tudjunk lenni.

 
Munkáink: Kerítés és kapuk cseréje - 20. kép

 
Munkáink: Kerítés és kapuk cseréje - 21. kép

 
Munkáink: Kerítés és kapuk cseréje - 22. kép